Hansen I típusú intervertebralis discus extrusio kutyában és macskában

Mit nevezünk porckorongsérvnek?

 

Az intervertebralis discusok, vagyis a csigolyaközti porckorongok a gerincoszlop szomszédos csigolyatestei között elhelyezkedő összetett struktúrák (1.-2.kép). Fontos szerepet játszanak a gerincoszlop mozgékonyságának biztosításában, a mechanikai terhelés elosztásában és a gerincoszlopot érő erőhatások csillapításában. A porckorongok degeneratív megbetegedései kutyában a gerincvelőt érintő betegségek egyik leggyakoribb oka. Macskában klinikailag lényegesen ritkábban találkozunk vele. [1,2] A köznyelvben használt „porckorongsérv” kifejezés valójában nem egyetlen betegséget jelent. Több, egymástól patomechanizmusában, klinikai lefolyásában, képalkotói eljárások megjelenésében, kezelésében és prognózisában is eltérő kórforma tartozik ide. A klasszikus, Hansen I típusú intervertebralis discus extrusio (IVDE) során a degenerálódott nucleus pulposus az anulus fibrosus átszakadását követően a gerinccsatornába kerül (3. kép) Ezt úgy kell elképzelni, mint egy lekvárral töltött fánkot, ahol a fánk tésztája az anulus fibrosus és a lekvár a nucleus pulposus a porckorong belső, lágyabb része, ami idővel be tud sűrűsödni. Amikor a fánk tésztája átszakad a lekvár kiszabadul és a gerinccsatornába nyomul, ahol a gerincvelőt különböző mértékben összenyomja. A Hansen II típusú intervertebralis discus protrusio (IVDP) esetén ezzel szemben elsősorban az anulus fibrosus degenerációja és megvastagodása, valamint a discus fokozatos előboltosulása okozza a gerincvelő vagy az ideggyökök kompresszióját. A fánk példájával élve, itt a fánk tésztája “duzzad” meg és nyomul be a gerinccsatornába. Itt a lekvár, a nucleus pulposos, nem jut ki a tésztából, az anulus fibrosusból. (4. kép) Az acute non-compressive nucleus pulposus extrusio (ANNPE) során többnyire hidratált (nem kiszáradt) vagy csak enyhén degenerált nucleus pulposus (lekvár) nagy sebességgel távozik a discusból (a fánkból), és elsősorban contusiós gerincvelő sérülést okoz (megüti a gerincvelőt), miközben tartós, jelentős kompresszió általában nem alakul ki (nem marad lekvár a gerinccsatornában, ami nyomná a gerincvelőt). A hydrated nucleus pulposus extrusion (HNPE) során hidratált nucleus pulposus (lekvár) kerül a gerinccsatornába, amely gyakran ventralis gerincvelő-kompressziót okoz. Ritkább forma az intraduralis/intramedullaris intervertebralis discus extrusio, amikor a discus anyag áthatol a durán (gerincvelő burkán) és az intraduralis térbe vagy akár a gerincvelő parenchymájába jut. [3,2]

E kórformák pontos elkülönítése azért fontos, mert kezelésük és prognózisuk jelentősen különbözhet.

1. kép. Kutya gerincoszlopának sematikus rajzának hosszanti képe. Forrás: Hill's Anatomy Atlas

2. kép. Kutya gerincoszlopának sematikus rajzának keresztmetszeti képe. Forrás: Hill's Anatomy Atlas

3. kép. Hansen I típusú porckorongsérv (extrusio) sematikus képe. Sárga nyíl a  porckorong belső részén található nucleus pulposusra mutat ("fánk lekvárja"). Zöld nyíl a porckorong külső részére az anulus fibrosusra ("fánk tésztája") mutat ami a gerincvelő felé eső részén kiszakadt. Sematikus rajz forrása: Sharp NJH, Wheeler SJ, editors. Small Animal Spinal Disorders: Diagnosis and Surgery. 2nd ed.

4. kép. Hansen II típusú porckorongsérv (protrusio) sematikus képe. Sárga nyíl a  porckorong belső részén található nucleus pulposusra mutat ("fánk lekvárja"). Zöld nyíl a porckorong külső részére az anulus fibrosusra ("fánk tésztája") mutat ami a gerincvelő felé eső részén a gerinccsatornába dudorodik. Sematikus rajz forrása: Sharp NJH, Wheeler SJ, editors. Small Animal Spinal Disorders: Diagnosis and Surgery. 2nd ed.

A jelen fejezet a továbbiakban kizárólag a klasszikus, thoracolumbalis (háti-ágyéki) degeneratív Hansen I típusú intervertebralis discus extrusióval foglalkozik, amit sokan “tacskóbénulásnak” hívnak.

Porckorong felépítése és degenerációja

Az egészséges intervertebralis discus központi részét a nucleus pulposus (lekvár a fánk belsejében) alkotja, amelyet koncentrikusan elhelyezkedő kollagénrostokból álló anulus fibrosus (a fánk tésztája) vesz körül. (5.-6. kép) Fiatal, egészséges állatban a nucleus pulposus nagy víztartalmú, proteoglikánokban gazdag, rugalmas, gelatinózus szövet. Biomechanikai szempontból hidraulikus rendszerként viselkedik. A gerincoszlop axiális terhelésekor keletkező nyomást radiális irányban továbbítja az anulus fibrosus felé. Az anulus kollagénrostjai elsősorban a húzóerőkkel szemben biztosítanak ellenállást, ezáltal normális körülmények között megakadályozzák a nucleus kóros elmozdulását.

5. kép. Egészséges porckorong anatómiai preparátumának keresztmetszeti képe. NP: Nucleus pulposus ("fánk lekvárja"), AF: Anulus fibrosus ("fánk tésztája"). Forrás: Bergknut N  et al. Intervertebral disc degeneration in the dog. Part 1: Anatomy and physiology of the intervertebral disc and characteristics of intervertebral disc degeneration. Vet J. 2013;195(3):282–291.

6. kép. Egészséges porckorong anatómiai preparátumának hosszanti képe. NP: Nucleus pulposus ("fánk lekvárja"), AF: Anulus fibrosus ("fánk tésztája"). Forrás: Bergknut N  et al. Intervertebral disc degeneration in the dog. Part 1: Anatomy and physiology of the intervertebral disc and characteristics of intervertebral disc degeneration. Vet J. 2013;195(3):282–291.

Hansen I típusú porckorongsérv esetében a nucleus pulposus korai degenerációja következik be. Chondrodystrophiás fajták esetében (pl: tacskó) 1 éves kor körül a nyaki szakasz 31,2%, a háti szakasz 62,5% és a lumbaris szakasz 43,8% porckorongjai elmeszesedhetnek. Megváltozik az extracelluláris mátrix összetétele, csökken a proteoglikán- és víztartalom, a nucleus fokozatosan elveszíti normális gelatinózus tulajdonságait, és chondroid metaplasia alakul ki (besűrűsödik a fánkban a lekvár). A szövet szárazabbá, tömörebbé válik, majd gyakran mineralizálódik. Ezzel párhuzamosan az anulus fibrosus szerkezete is károsodik, rostjai között fissurák alakulhatnak ki, mechanikai ellenállása csökken (a fánk tésztája szárad, repedezik). (7. kép) Végül, többnyire dorsalis vagy dorsolateralis irányban (ezen a részen a fánk tésztája vékonyabb, ezért gyakori ez a helyeződés), az anulus részlegesen vagy teljesen átszakad, és a degenerált nucleus pulposus kisebb vagy nagyobb mennyisége a gerinccsatornába kerül, ahol a csatornában futó gerincvelőt különböző mértékben nyomja (komprimálja). [3,2] A discusdegeneráció rendszerint jóval a klinikai tünetek kialakulása előtt elkezdődik. Egyetlen kutyában egyszerre több degenerált, akár mineralizált discus is jelen lehet anélkül, hogy klinikai tüneteket okozna. Ez a képalkotó diagnosztika értékelésekor alapvető fontosságú, egy mineralizált vagy degenerált discus jelenléte önmagában nem bizonyítja, hogy az adott elváltozás felelős az aktuális neurológiai tünetekért. [2,4] Például egy natív gerinc RTG vagy CT/MRI során, ha látunk ilyen degenerált (“kiszáradt” porckorongot, még nem jelenti azt, hogy ott van a probléma (ha van klinikai tünet) vagy, hogy valaha fog-e problémát okozni.

7. kép. A porckorong degenerációjának folyamata. Felső sor: anatómiai preparátumok. Alsó sor: szövettani képek (H.E.). A degeneráció folyamata balról-jobbra látható. Első oszlopban az egészséges porckorong, míg az utolsó oszlopban a teljesen degenerált porckorong látható. Forrás: Bergknut N  et al. Intervertebral disc degeneration in the dog. Part 1: Anatomy and physiology of the intervertebral disc and characteristics of intervertebral disc degeneration. Vet J. 2013;195(3):282–291.

Etiológia, genetikai háttér és hajlamosító tényezők

A Hansen I típusú discusdegeneráció klasszikusan a chondrodystrophiás kutyafajták betegsége. Különösen gyakran érintettek a tacskók, francia bulldogok, beagle-k, pekingi palotakutyák, shih-tzuk és más chondrodystrophiás testfelépítésű fajták. Hansen I extrusio azonban nem kizárólag ezekben a fajtákban fordul elő. A genetikai háttér megértésében jelentős előrelépést hozott az FGF4-retrogének felismerése. A 12-es kromoszómán elhelyezkedő FGF4-retrogén, CFA12 FGF4-retrogén, szoros kapcsolatot mutat a chondrodystrophiával, a korai discusdegenerációval és a klinikai IVDD fokozott kockázatával. A későbbi fenotípusos vizsgálatok megerősítették, hogy a CFA12-retrogén jelenléte növeli az IVDD kockázatát és befolyásolja annak megjelenésének különböző korban történő előfordulását. [1,5] A retrogén jelenléte nem jelenti azt, hogy az adott állatban szükségszerűen klinikai porckorongsérv fog kialakulni. A klinikai betegség létrejöttében a genetikai háttér mellett életkor, biomechanikai terhelés, testfelépítés és más, részben még tisztázatlan tényezők is szerepet játszanak.

Gerincvelő-károsodás patomechanizmusa

Hansen I discus extrusióban a neurológiai károsodást két, egymással összefüggő mechanizmus határozza meg: a gerincvelő kompressziója és contusiója (nyomás okozta elváltozások). A gerinccsatornába került nucleus pulposus térfoglaló anyagként összenyomhatja a gerincvelőt és az ideggyököket. A kompresszió mértéke, időtartama és craniocaudalis kiterjedése egyaránt befolyásolja a kialakuló károsodást. Emellett az anulus hirtelen rupturája során nagy sebességgel a gerinccsatornába jutó discusanyag mechanikai energiája közvetlenül károsíthatja a gerincvelő parenchymáját (nem csak az összenyomatás mértéke, hanem annak sebessége, ereje is hatást gyakorol a gerincvelőre). [3,4] Ez magyarázza, hogy képalkotó vizsgálaton hasonló mértékű kompressziót mutató betegek neurológiai állapota jelentősen különbözhet. A primer mechanikai sérülést komplex szekunder károsodási kaszkád követi. Vascularis károsodás, haemorrhagia (bevérzés), oedema és lokális ischaemia (vér ellátási zavar) alakulhat ki, majd excitotoxicitás, ionháztartási zavar, oxidatív stressz, lipidperoxidáció, mitochondrialis diszfunkció és gyulladásos mechanizmusok fokozhatják a szövetkárosodást. [3,4] A klinikai tüneteket tehát nem kizárólag csak az határozza meg, hogy mennyi nucleus pulposus található a gerinccsatornában, hanem ennek okaként a másodlagos elváltozások súlyossága is.

Klinikai tünetek

A klinikai tüneteket elsősorban az extrusio helye, a gerincvelő-károsodás súlyossága és a kompresszió mértéke határozza meg. A tünetek az izolált gerincfájdalomtól a teljes szenzoro-motoros funkcióvesztésig terjedhetnek. A tünetek rendszerint akut vagy perakut módon, hirtelen jelentkeznek, de egyes esetekben fokozatosan, több nap alatt is kialakulhatnak. A háti és ágyéki szakaszt érintő porckorongsérv (thoracolumbalis extrusio) esetén kezdetben gerincfájdalom, kyphoticus testtartás (púposítás), mozgáskerülés vagy hátulsó végtagi proprioceptív ataxia jelentkezhet. A neurológiai károsodás fokozódásával paraparesis (hátulsó végtagokat érintő gyengeség) alakul ki, majd megszűnhet az önálló járásképesség. További progresszió esetén paraplegia következik be (hátulsó végtagok bénulása). (1. videó). A legsúlyosabb gerincvelő-sérülésekben a tudatos nociceptio, vagyis a mély fájdalomérzet is megszűnik (nem érzi a végtagokat, nem tudatosul a fájdalom). [3] A T3–L3 gerincvelő-szegmenseket érintő elváltozásokra felső motorneuron típusú tünetek (normál vagy fokozott ínreflexek, normál vagy fokozott izomtónus) jellemzők a hátulsó végtagokon, míg az L4–S3 szegmentumok károsodása alsó motorneuron típusú tüneteket okozhat (csökkent vagy kiesett ínreflexek, csökkent vagy petyhüdt izomtónus). A súlyos thoracolumbalis sérüléseket gyakran kíséri neurogén hólyagdiszfunkció, vizeletretenció és következményes túlfolyásos inkontinencia. A klinikai tünetek súlyossága és progressziója alapvetően meghatározza a kezelés megválasztását és a prognózist. [1,5]

1. videó. A porckorongsérv lehetséges tünetei. Paraparaesis (hátulsó testfélgyengeség) és proprioceptiv ataxia, proprioceptiv deficit (nem helyezi vissza a talppáránkra a lábát a lábfejre fordítás után vagy csak lassan) és paraplaegia (hátulsó lábak teljes bénulása, fókaszerűen húzza magát, akaratlan vizeletürítés. Egyéb tünetek mint például háti fájdalmasság, kyphosis (hát domborítása) a videón nem szerepel, bár ezek is lehetnek a porckorongsérv tünetei.

Vizeletürítési zavar, neurogén húgyhólyag

A járásképtelen vagy paraplegiás beteg elveszítheti az akaratlagos vizeletürítés képességét, és a hólyagfunkció zavara akár a motoros funkció javulása után is fennmaradhat. [3] T3–L3 lokalizáció esetén általában felső motoros neuron jellegű neurogén hólyag alakul ki. A sacralis parasympathicus központ és perifériás beidegzése anatómiailag ép, de a supraspinalis kontroll megszakad. A hólyag gyakran telt, feszes és nehezen kinyomható, miközben az urethralis sphincter tónusa (húgyhólyag záróizom) fokozott lehet. Az L4–S3 gerincvelői szegmentumok, sacralis idegek vagy cauda equina érintettsége esetén ezzel szemben alsó motoros neuron jellegű, petyhüdt hólyag és csökkent urethralis tónus alakulhat ki. Ebben az esetben a húgyhólyag szintén kitelt, nagy, de könnyen kinyomható.

Fontos felismerni, hogy a vizeletcsorgás nem bizonyítja az akaratlagos vizeletürítés meglétét. Retentiós hólyagból overflow inkontinencia (túlfolyásos) jöhet létre, miközben jelentős residualis vizelet marad vissza. Tehát attól még, hogy a gazdi azt látja, hogy a betegből csepeg a vizelet, az nem jelenti azt, hogy tud megfelelő mennyiségben akaratlagosan vizeletet üríteni. A húgyhólyag tartós túlfeszülése (folyamatosan kitelt, nem kiürített húgyhólyag) a detrusor működését is károsíthatja (8. kép). A detrusor izmok fontos szerepet játszanak a megfelelő mennyiségű vizelet kiürítésében, így, ha a gerincvelő károsodás miatt a beteg nem tud vizeletet üríteni megfelelő mennyiségben vagy nem tudják akár kézzel kinyomva kiüríteni, akkor sok vizelet marad a húgyhólyagban, ami feszíti a detrusor izmokat. Ezek az izmok a folyamatos feszülés, tágulás miatt károsodnak és később elveszítik összehúzódó képességüket, így később, akár teljes gerincvelő károsodás javulása, gyógyulása esetén sem lesz képes megfelelően vizelet üríteni a beteg. Nem beszélve arról, hogy a húgyhólyagban pangó, álló vizelet gyulladásos folyamatokat indukálhat, ami akár súlyos következményekkel is járhat (elvékonyodó hólyag fal és következményes szakadás, súlyos gyulladás, ami a vesék területére is ráterjedhet stb.). 

A hólyagot ezért rendszeresen ellenőrizni és szükség esetén üríteni kell. Ez történhet manuális expresszióval (kézzel történő kinyomás), intermittáló katéterezéssel vagy megfelelő indikációban átmeneti, állandó katéterrel. A húgyúti fertőzés lehetőségét monitorozni kell, de antibiotikum rutinszerű, kizárólag profilaktikus alkalmazása nem indokolt minden neurogén hólyaggal rendelkező betegben. [3,6] Ha a vizelet bűzös, sötét színű, véres stb. (9. kép), akkor mindenképp szükséges a sterilen vett vizelet (ultrahang vezérelten vékony tűvel, hasfalon keresztül vett vizelet) laboratóriumi vizsgálata (tenyésztés is). Emellett, egy olyan betegnél, akinél karbantartott (rendszeresen manuálisan kiürített húgyhólyag), de krónikus vizelettartási probléma áll fenn (évek óta), fél évente javasolt a vizelet vizsgálata (sterilen vett mintából). Emellett vizeletürítési problémák esetén érdemes a húgyhólyag "flórára" ható étrend-kiegészítők adása is hosszútávon.

8. kép. Súlyos vizelet ürítési zavarral társult porckorongsérves kutya nativ has RTG képe. A zöld nyilak z extrém értékben kitágult húgyhólyagra mutatnak.

9. kép. A fenti kis méretű fecskendőben egy normális színű vizelet látható. Az alsó nagyobb fecskendőben pedig egy porckorong műtét után , vizeletet akartalgosan nem ürítő kutya katéterrel leeresztett vizelete látható, A vizelet véres a súlyos húgyhólyag gyulladás miatt. 

Diagnosztika

Neurológiai vizsgálat

A diagnosztika alapját minden esetben a részletes neurológiai vizsgálat jelenti. A neurológiai vizsgálat célja az elváltozás neuroanatómiai lokalizációjának, a gerincvelő-károsodás súlyosságának és a prognosztikai szempontból legfontosabb neurológiai funkcióknak a meghatározása. A vizsgálat során értékelni kell a testtartást, a járásképességet, a proprioceptív reakciókat, a spinalis reflexeket, az izomtónust, a gerincfájdalmat, valamint a felületes és mély fájdalomérzetet.  A T3–L3 lokalizációjú elváltozások esetében a hátulsó végtagokon proprioceptív deficit, paresis vagy plegia jelentkezik, miközben az ínreflexek, mint például patella és flexorreflexek általában megtartottak vagy fokozottak. L4–S3 lokalizáció esetén csökkent spinalis reflexek, hypotonia és súlyosabb esetekben petyhüdt paresis vagy plegia figyelhető meg. Akut, súlyos T3–L3 gerincvelő-sérülésben spinalis shock következtében átmenetileg csökkent hátulsó végtagi reflexek is előfordulhatnak, ami megnehezítheti a lokalizációt. 

A mély fájdalomérzet vizsgálatának helyes értelmezése alapvető. A lábujjak erős mechanikai ingerlésére kialakuló végtag-elrántás/elhúzás önmagában nem bizonyítja a fájdalom tudatos érzékelését, mert az elhúzási reflex supraspinalis feldolgozás nélkül, spinalis reflexként is létrejöhet. A nocicepcio (fájdalomérzet) meglétéhez az inger tudatos felismerését bizonyító viselkedési reakció szükséges. [3] Tehát mikor a beteg lábvégét, karmok tövét stb. megcsípjük (fájdalmat okozva), akkor első körben az érintett végtagot elhúzza (reflexes folyamat) és az agyáig eljut a fájdalom inger (tudatosul) és ennek reakciójaként vokalizálás (felsír, nyüszít) vagy oda akar harapni, kapni stb. alakul ki. Ezek a reakciók mutatják meg, hogy a beteg érzi a lábát, a fájdalominger el tud jutni az agyba a gerincvelőn keresztül. Ha csak elhúzza a lábát, de semmi más reakció nincs (nem tudatosul), akkor az csak reflex folyamat és ilyenkor mondjuk azt, hogy a mély fájdalomérzet kiesett. 

A mély fájdalomérzet elvesztése az akut thoracolumbalis IVDE egyik legerősebb negatív prognosztikai tényezője.

 

A neurológiai állapot egységes leírására széles körben alkalmazható a módosított Frankel-skála. Ennek egyik gyakori, 0–5 fokozatú változata a következő:

Frankel-fokozat
Neurológiai állapot
5
Paraplegia, mély fájdalomérzet hiányzik
4
Paraplegia, mély fájdalomérzet megtartott
3
Nem járóképes paraparesis
2
Járóképes paraparesis, súlyos ataxia
1
Járóképes paraparesis, enyhe ataxia
0
Gerincfájdalom neurológiai deficit nélkül

Megjegyzés: a módosított Frankel-skála számozása és a kategóriák részletes meghatározása nem teljesen egységes a szakirodalomban. Egyes publikációk fordított számozást vagy eltérő kategóriahatárokat alkalmaznak. Ezért az eredmények összehasonlításakor mindig a tényleges neurológiai állapotot, különösen a járóképességet és a mély fájdalomérzet meglétét kell alapul venni. [1,5]

Kiegészítő vizsgálatok (képalkotó vizsgálatok)

Natív röntgenvizsgálat

Hansen I degeneráció esetén látható lehet a discus mineralizációja (meszesedése), az intervertebralis rés beszűkülése (10.-11. kép) vagy ék alakú megváltozása, az intervertebralis foramen eltérése, illetve esetenként mineralizált anyag látható lehet a gerinccsatornában. Ezek azonban többnyire közvetett jelek. A natív röntgen nem ábrázolja megfelelően a gerincvelőt, a kompresszió mértékét és az extrudált anyag pontos kiterjedését vagy annak oldaliságát. Mivel egy betegben több incidentalisan mineralizált discus is lehet, a röntgen önmagában nem megfelelő módszer műtéti tervezésre és az esetleges gerincvelő károsodás megítélésére. [2].

10. kép. Thoraco-lumbaris natív gerinc RTG képe. A zöld nyilak az L1-2 és az L3-4 intervertebralis résben lévő meszes porckorongokra mutatnak. 

11. kép. Lumbalis gerinc natív RTG képe. A zöld nyíl az L4-5 intervertebralis rés szűkületére mutat.

Myelographia

A CT és MRI széles körű elterjedése előtt a myelographia jelentette a műtéti lokalizáció egyik legfontosabb módszerét. A subarachnoidealis térbe juttatott jódos kontrasztanyag kirajzolja a gerincvelőt körülvevő teret. Extraduralis kompresszió esetén annak elmozdulása (12. kép), elvékonyodása vagy megszakadása (13. kép) alapján következtetni lehet a lézió helyére és gyakran lateralizációjára. A myelographia elavult módszer, és invazív (veszélyes) eljárás, nem ad információt a gerincvelőről, és komplikációkkal is járhat. Emiatt nagyrészt felváltotta a CT és az MRI. [2]

12. kép. Latero-lateralis myelographia képe. A zöld nyilak a kontrasztanyag a gerinccsatorna alsó részétől való elemelkedésére , míg a piros nyíl az L2-3 intervertebralis rés felett, a gerinccsatornában lévő meszes porckorong anyagra mutat.

13. kép. Dorso-ventralis myelograpiha képe. A zöld nyilak a gerinccsatornában haladó kontrasztanyagra, míg a piros nyilak annak megszakadására mutatnak Th12-13 területén.

Computertomographia (CT)

A CT különösen nagy diagnosztikai értékű a klasszikus Hansen I extrusióban, mivel a degenerált nucleus pulposus gyakran mineralizált, ezért hyperattenuáló anyagként jól elkülöníthető a gerinccsatornában. A CT gyors vizsgálat, kiválóan ábrázolja a csontos struktúrákat, és tipikus akut esetekben pontosan meghatározhatja az extrudált anyag helyét, lateralizációját és craniocaudalis kiterjedését. (14.-15. kép) Chondrodystrophiás kutyában, jellegzetes akut klinikai kép mellett sok esetben elegendő lehet a műtéti tervezéshez. Ha a natív CT nem ad egyértelmű eredményt, CT-myelographia (kontrasztanyag bejuttatása a gerinccsatornába) egészítheti ki, de így sem kapunk megfelelő képet a gerincvelő állapotáról. [2]

14. kép. Thoraco-lumbalis gerinc szagittalis síkú CT képe. A zöld nyíl a Th12-13 intervertebralis rés felett a gerinccsatornában helyeződő meszes porckoronganyagra mutat.

15. kép. Thoraco-lumbalis gerinc transversz síkú CT képe Th12-13 magasságában. A zöld nyíl a bal oldali, súlyos gerincvelő kompressziót okozó meszes porckoronganyagra mutat.

Mágneses rezonanciás vizsgálat (MRI)

Az MRI számít többek között a porckorongsérvek diagnosztikájában a gold-standard-nek (legjobb képalkotó eljárás). Nagy előnye, hogy az extrudált anyag és a kompresszió mellett magának a gerincvelőnek és a discusnak az állapotát is részletesen ábrázolja. (16.-17. kép) Az intramedullaris T2-hyperintenzitás, gerincvelő-duzzanat, oedema, contusio és haemorrhagia (vérzés) jelenléte és kiterjedése prognosztikai információt is adhat. MRI különösen értékes atípusos klinikai kép, nem mineralizált extrusio, több lehetséges elváltozás (eldönteni több porckorongsérv esetén melyik okozhatja a problémát) vagy olyan egyéb betegségek esetén, amik hasonló tünetekkel járnak (differenciáldiagnózis) [3,2] 

A modern szemlélet szerint tehát nem arról van szó, hogy az MRI minden körülmények között „jobb” a CT-nél. Tipikus akut, mineralizált Hansen I extrusióban a CT gyors és rendkívül hatékony műtéti tervezési módszer lehet, míg az MRI több információt biztosít a gerincvelő parenchymájáról és a differenciáldiagnózisokról. [3,2] De ha van rá lehetőség, akkor az MRI az elsődleges választandó kiegészítő vizsgálati módszer porckorongsérv gyanúja esetén.

A differenciáldiagnózisban elsősorban az akut nem kompresszív nucleus pulposus extrusio (ANNPE), a hydrated nucleus pulposus extrusio (HNPE), a fibrocartilaginosus embolisatio (FCE), a traumás gerincvelő-sérülések, valamint ritkábban gyulladásos, fertőző és neoplasztikus folyamatok szerepelnek. A képalkotó diagnosztika különösen fontos a kompresszív és nem kompresszív gerincvelő-károsodások elkülönítésében, mivel ezek terápiás megközelítése alapvetően eltérhet. [1,5]

16. kép. Szagittalis síkú gerinc MRI képe. A kék nyíl a gerincvelőre, a zöld nyíl a súlyos gerincvelő kompressziót okozó porckorongsérvre a sárga nyíl a dehidrált porckorongra mutat. MRI-vel a gerincvelő állapota is jól vizsgálható.

17. kép. Transzverz síkú gerinc MRI képe L1-2 magasságában. A zöld nyíl a súlyos gerincvelő kompressziót okozó, bal oldali porckorongsérvre, a kék nyíl a súlyosan összenyomott gerincvelőre mutat.

Konzervatív (nem műtéti) kezelés

Enyhe, kizárólag fájdalmat vagy járóképesség mellett enyhe neurológiai deficitet okozó Hansen I extrusio esetében a megfelelően kiválasztott betegen konzervatív kezelés is alkalmazható. Ennek alapja az aktivitás korlátozása (kerülni kell az ugrást, lépcsőzést, futást és a hirtelen irányváltásokkal járó intenzív mozgást), a hatékony fájdalomcsillapítás-gyulladáscsökkentés, különböző étrendkiegészítők (pl: anti-oxidánsok, B-vitaminok, immunerősítők) adása és a fizioterápia. [3,4]

NSAID (nem-szteroid gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító), gabapentin vagy pregabalin, megfelelő indikációban izomrelaxáns, súlyosabb fájdalomban ópioid analgetikum alkalmazható. A kortikoszteroidok rutinszerű, „gerincvelő-védő” és gyulladáscsökkentő céllal történő alkalmazása nem szükséges. Nagy adagban adott szteroidok alkalmazása pedig kontraindikált (nem javasolt). [3,4] A deficit progressziója (tünetek romlása), a járásképesség elvesztése, recidiváló vagy megfelelő analgézia mellett is fennálló súlyos fájdalom a kezelési stratégia újraértékelését és sok esetben sebészi kezelés mérlegelését teszi szükségessé. [3]

Sebészi kezelés

Súlyos neurológiai deficit (pl: teljes bénulás intakt vagy kiesett mély fájdalomérzettel esetleg inkontinenciával), MRI-vel diagnosztizált súlyos gerincvelő kompresszió vagy romló neurológiai tünetek (romló járóképesség, kezelésre sem múló fájdalom tünetek) esetén a műtéti ellátás elengedhetetlen. [3,7] A műtét célja a megfelelő dekompresszió kialakítása és a gerincvelőt komprimáló extrudált nucleus pulposus eltávolítása. A súlyos tüneteket mutató és/vagy romló betegeket sürgős esetként kell kezelni.[3] A választott műtéti technika függ a porckorongsérv helyeződésétől, hogy melyik gerincszakasz érintett, illetve, hogy a gerincvelőt alulról, felülről vagy/és oldalról nyomja-e.

A műtét előtt értelemszerűen már van egy konkrét lokalizáció (MRI/CT-vel, hogy pontosan melyik csigolyák területén található az elváltozás) amit a műtét alatt is tudni kell. Erre a célra több technika alkalmazható. A műtéthez előkészített beteg adott gerincoszlop területére (ahol a porckorongsérv sejthető, pl: Th12-13 csigolyaköz) egy vékony steril tűt helyezünk (18. kép), majd erről a területről vagy RTG készül vagy a műtőben található ún. fluoroszkóppal megnézzük a tű pontos helyeződését. (19. kép) Ez nagy segítséget adhat a sebésznek, ugyanis a tű a fluoroszkóp képén látható, hogy hol helyeződik (pl: L1-2). Tudva a korábbi képalkotó vizsgálatból, hogy a porckorongsérv meg Th13-12-nél van, így könnyen le lehet számolni a processus spinosusok alapján (felső, tapintható csigolyanyúlványok), hogy pontosan hol kell bemenni a gerinccsatornába, hol kell a csontablakot elkészíteni. Ezzel a módszerrel a teljes porckorongsérv műtét kb. 2-3 cm-es seben elvégezhető ezzel minimalizálva a lágyszöveti traumát és későbbi fájdalmat, amit a műtét okozhat.

18. kép. A műtéti előkészítés után, sterilen behelyezett tű képe (piros nyíl).

19. kép. A behelyezett tűről készített fluoroszkópos felvétel, ami meg mutatja a tű pontos helyeződését.

A thoracolumbalis extrusiók kezelésében leggyakrabban hemilaminectomia vagy mini-hemilaminectomia történik, amely lehetővé teszi a gerinccsatornába került porckoronganyag eltávolítását. Az extrudált anyag elhelyezkedésétől és kiterjedésétől függően egyéb dekompressziós technikák is alkalmazhatók.

Hemilaminectomia

Thoracolumbalis Hansen I extrusio esetén a leggyakrabban alkalmazott dekompressziós műtét a hemilaminectomia. Az ipsilateralis (a porckorongsérvvel megegyező oldali) csigolyaív és a processus articularis nyúlványok megfelelő részének eltávolításával (20. kép) közvetlen hozzáférés nyílik a gerinccsatorna ventro-lateralis részéhez, ahol az extrudált nucleus pulposus jelentős része gyakran elhelyezkedik. (21. kép) Ezzel a technikával egy “ablakot” nyitunk a zárt gerinccsatornára, amivel a gerincvelő “felszabadul” a nyomás alól és lehetőség van az előesett porckoronganyag eltávolítására is. (2. videó)

20. kép. A hemilaminectomia során a csigolyákon kialakított "csontablak" helyének illusztrációja műanyag csigolyákon.

21. kép. Hemilaminectomia műtéti képe. A sárga nyíl az előesett porckoronganyagra, a zöld nyíl a gerincvelőre és a kék nyilak a kialakított "csontablakra" mutatnak.

2. videó. Porckorongsérv műtéi eltávolítása

Mini-hemilaminectomia és pediculectomia

A mini-hemilaminectomia során egy kisebb csontos ablak kerül kialakításra, amivel a stabilizáló struktúrák nagyobb részét meg tudjuk őrizni ugyanis a processus articularisok érintettlenek maradnak. (22.-23. kép) Ennek akkor van különösen jelentősége, ha több, egymás mellett lévő, előesett porckorong anyagot kell eltávolítani, valamint ezzel a technikával a gerinccsatorna alsó része jobban vizualizálható. Hátránya lehet a kisebb látótér, illetve a dorsalisan helyeződő discusanyag nehezebb eltávolíthatósága. [8]

22. kép. A mini-hemilaminectomia során a csigolyákon kialakított "csontablak" helyének illusztrációja műanyag csigolyákon.

23. kép. Mini-hemilaminectómia műtéti képe. A sárga nyilak a megtartott processus articularisokra, a kék nyíl a gerincvelőre és a zöld nyilak a kilépő idegkre mutatnak.

Dorsalis laminectomia

A dorsalis laminectomia során a csigolyaív dorsalis (felső) részét távolítjuk el. (24.-25.kép) Klasszikus ventralis vagy ventrolateralis Hansen I extrusio esetén általában nem ideális, mert a discusanyag eléréséhez nagyobb gerincvelő-manipulációra lenne szükség. Abban az esetben, ha a discus anyag a gerinccsatorna felső részén található (ritka esetben előfordul) vagy csak dekompressziót akarunk elérni (pl: discus protusio, CEC esetén), jól alkalmazható.

24. kép. A dorsal laminectomia során a csigolyák tetején kialakított "csontablak" helyének illusztrációja műanyag csigolyákon.

25. kép. A dorsal laminectomia műtéti képe. A zöld nyíl a gerincvelőre, a sárga nyilak a csigolyák tetején kialakított csontablakra mutatnak. 

Lateral corpectomia

A lateral corpectomia különösen krónikus, erősen mineralizált, ventralisan elhelyezkedő és gyakran “rögzült” kompresszív porckoronganyag esetén lehet előnyös. A csigolyatest dorsolateralis részén kialakított műtéti ablakon keresztül a ventralisan helyeződő porckoronganyag úgy közelíthető meg, hogy a gerincvelő manipulációja mérsékelhető. Hátránya a technikai nehézség és az, hogy a csigolyatestből eltávolított csont mennyisége biomechanikai szempontból korlátozza a feltárás méretét (nem szabad nagy mennyiségű csontot eltávolítani, mert a gerincoszlop stabilitása csökkenhet).

A thoracolumbalis műtétek között tehát nincs minden esetre érvényes technika. A megfelelő eljárást az extrudált anyag helyeződése, kiterjedése, mineralizáltsága és krónikussága alapján kell kiválasztani. [3,4,8]

A fenesztració fogalmát el kell különíteni a dekompressziótól.

Létezik direkt és indirekt fenesztráció. A direkt fenesztrácio során vagy az előesett porckorong, vagy az az előtti és mögötti porckorongok anyagát kaparják ki anélkül, hogy a gerinccsatornát megnyitnák (dekompresszió nélkül). Ezt úgy kell elképzelni, hogy a feltárás során, az izmokon keresztül eljutnak a csigolyatestek között helyeződő porckoronghoz és annak oldalát megnyitva (a fánk tésztáján keresztül) a nucleus pulposust (a lekvárt) elkezdik kikaparni. (26. kép) Ezzel a technikával több probléma is van. Először is, hogy ha van egy előesett (extrudált) porckoronganyag a gerinccsatornában, ami nyomja a gerincvelőt, ezzel a módszerrel nem tudjuk korrekten megszüntetni a gerincvelő összenyomatását, ami a tüneteket okozza. Így ebben a formában csak a direkt fenesztració kontraindikált és műhibának számít porckorongsérv (extrusio) esetén. Direkt fenesztrációt régen (és sajnos pár helyen még ma is) előszeretettel alkalmaztak megelőzés céljával. Porckorongsérvre hajlamos fajtákban több (legtöbbször 3-5 csigolyaközben található) porckorongot “kaparnak” ki azzal a céllal, hogy ezeken a helyeken megelőzzék a porckorongsérv kialakulását. Ez egy tévhit és mindemellett még egy invazív műtéti beavatkozás, ami súlyos fájdalommal jár a műtét után. Csak bele kell gondolni, hogy ha több porckorongot szeretne valaki fenestralni, akkor jó nagy sebet kell kialakítani, ami komoly lágyszöveti sérüléssel is jár. (27. kép)

Az indirekt fenesztráció során a dekompressziót követően a porckorong anyagot (legtöbbször protrusio során, ahol csak a fánk tésztája dudorodik be a gerinccsatornába) kaparják/vágják ki. Extrusio (fánk tésztájának átszakadása után a lekvár bejut a gerinccsatornába) esetében erre nincs is szükség

26. kép. Fenesztráció anatómiai képe. A sárga nyíl az oldalról kikapart nucleus pulposus (NP) helyére mutat. AF: Anulus fibrosus. Forrás: Brisson BA. Intervertebral disc disease in dogs. Vet Clin North Am Small Anim Pract. 2010;40(5):829–858.

27. kép . Korábban még máshol  (más által) operált betegről készült kép. Látható a hatalmas seb amit annak érdekében készítettek, hogy dekompresszió nélkül 8 (!) csigolyaközben végezzenek fenesztrációt.  

Műtéti szövődmények, residualis discusanyag és recidíva

A Hansen I típusú intervertebralis discus extrusio sebészi kezelése általában biztonságos és megfelelő betegkiválasztás mellett jó eredményű beavatkozás, ugyanakkor, mint minden gerincsebészeti eljárás, intra (műtét közbeni) - és posztoperatív (műtét utáni) szövődményekkel járhat. Ezek súlyossága az enyhe, átmeneti posztoperatív fájdalomtól vagy sebkörnyéki duzzanattól a súlyos neurológiai állapotromlásig terjedhet. Fontos különbséget tenni a műtéti beavatkozással közvetlenül összefüggő komplikációk, a nem megfelelő vagy inkomplett dekompresszió, a korai re-extrusio, valamint egy később, másik intervertebralis discusnál kialakuló új extrusio között.

 

Intraoperatív szövődmények

Thoracolumbalis dekompressziós műtét során az egyik lehetséges intraoperatív probléma a vérzés. A gerinccsatorna ventrolateralis részén elhelyezkedő internal vertebral venous plexus sérülése jelentős vérzést okozhat, amely rontja a műtéti terület áttekinthetőségét, megnehezíti az extrudált discusanyag eltávolítását, és szélsőséges esetben extraduralis haematoma kialakulásához is vezethet. A vérzéscsillapítás során ugyanakkor kerülni kell a gerincvelő túlzott mechanikai manipulációját és kompresszióját. A gerincvelő, az ideggyökök vagy a dura közvetlen iatrogén sérülése ritka, de potenciálisan súlyos szövődmény. Kockázata különösen akkor nőhet, ha a discusanyag erősen mineralizált, a durához tapad, ventralisan nehezen hozzáférhető, illetve, ha az eltávolításához jelentős gerincvelő-manipuláció szükséges. A műtéti technika megválasztásának ezért egyik alapvető célja, hogy a kompresszív anyag a lehető legkisebb gerincvelő-manipuláció mellett legyen eltávolítható.

Fenesztráció során további potenciális szövődmény lehet az ideggyök sérülése, vérzés, thoracalis discusoknál ritkán pleuralis sérülés vagy pneumothorax (légmell), illetve elméletileg további nucleus pulposus gerinccsatornába juttatása. Ezek a kockázatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a profilaktikus fenesztráció indikációja nem elterjedt a gerincsebészetben. [2,9]

 

Korai posztoperatív neurológiai rosszabbodás

A műtét utáni első órákban vagy napokban (ritkán hetekben) észlelt neurológiai rosszabbodás nem feltétlenül jelenti a műtét sikertelenségét. Az altatás hatása, fájdalom, lokális ödéma, a gerincvelő intraoperatív manipulációja és az eredeti gerincvelő sérülés természetes gyógyuló folyamata egyaránt hozzájárulhat az átmeneti funkció romláshoz. A jelentős vagy progresszív posztoperatív neurológiai romlást azonban nem szabad automatikusan az eredeti gerincvelősérülés következményének tekinteni. Ilyen esetben újabb képalkotó vizsgálat válhat szükségessé, mert kezelhető mechanikai ok is állhat a háttérben. Ezek között szerepelhet residualis vagy újonnan extrudált discusanyag, haematoma, seroma, ritkábban pneumorrhachis vagy egyéb extraduralis kompresszív folyamat. A kompresszió revíziós műtéttel történő megszüntetése után teljes neurológiai felépülés érhető el. [10]

 

Posztoperatív haematoma

A gerinccsatornában kialakuló posztoperatív haematoma ritka, de potenciálisan súlyos komplikáció. Kialakulhat az internal vertebral venous plexus vagy más epiduralis erek sérülése következtében, és elegendő mennyiség esetén ismételten komprimálhatja a gerincvelőt. Klinikailag új vagy fokozódó gerincfájdalom, progresszív paresis vagy plegia formájában jelentkezhet. Ha jelentős kompressziót okoz, sürgős revíziós dekompresszió válhat szükségessé. [10]

A dekompressziós műtét után nem feltétlenül távolítható el minden, a gerinccsatornában található extrudált nucleus pulposusból. Ennek anatómiai és sebésztechnikai okai egyaránt lehetnek. A discusanyag egy része ventralisan helyezkedhet el, dorsalisan migrálhat, több csigolyahosszúságban terjedhet vagy szorosan tapadhat a durához. A műtét célja ezért nem feltétlenül minden, a képalkotóval kimutatható discusanyag eltávolítása, hanem a klinikailag jelentős kompresszió biztonságos megszüntetése. Ha egy kis mennyiségű, nehezen hozzáférhető residualis anyag eltávolítása jelentős gerincvelő-manipulációt igényelne, a teljes radiológiai „tisztaság” elérése nem feltétlenül indokolja a neurológiai kockázat növelését. Más a helyzet, ha a beteg a műtét után nem javul vagy neurológiai állapota rosszabbodik. Ilyenkor residualis kompresszió, további extrusio, epiduralis haematoma vagy más mechanikai komplikáció miatt kontroll CT vagy MRI és esetenként revíziós műtét válhat szükségessé. A korai re-extrusio ritka, de klinikailag fontos szövődmény. Ilyenkor az operált discusban visszamaradt nucleus pulposus további része kerülhet a gerinccsatornába, és a kezdetben stabil vagy javuló beteg néhány nappal a műtét után ismét rosszabbodhat. A műtét után nem javuló betegek esetében az egyik ok lehet például a nem megfelelő mennyiségben eltávolított előesett porckoronganyag (akár amiatt is mert nem volt megfelelő a feltárás, a csontablak mérete) vagy éppen az, hogy a sebész nem a megfelelő helyen nyitotta ki a gerinccsatornát így a problémát okozó porckorongsérv nem lett eltávolítva. Emiatt is fontos a műtét után közvetlenül elvégzett RTG vagy CT, amivel a sebész leellenőrzi, hogy valóban ott műtött, ahol kellett, főleg, akkor, ha a műtét során felmerült a gyanú, hogy nem jó helyen jár. A hiba ebben az esetben nem az, hogy elsőre esetleg rossz helyen lett kinyitva a gerinccsatorna, hanem az, ha nem ellenőrzik le és probléma esetén nem nyitják ki újra a megfelelő helyen. A kontroll képalkotásnak (pl: CT) az előnye az is, hogy egy esetleg utóvérzést meg lehet állapítani és/vagy a gerincvelő alakját és a korábban látott előesett porckoronganyag műtéti utáni mennyiségét is le lehet ellenőrizni.   [11,12,13,14,15]

 

Sebfertőzés és egyéb sebészeti komplikációk

A hemilaminectomia tiszta sebészeti beavatkozásnak tekinthető, ezért megfelelő asepsis mellett a műtéti terület fertőzése ritka. Egy 2018-as vizsgálat kifejezetten perioperatív antibiotikum kezelés nélkül végzett hemilaminectomiák és laminectomiák után értékelte a műtéti területen a gyulladások (SSI) gyakoriságát, és alacsony fertőzési arányt talált. [16] Egy újabb, 275 thoracolumbalis hemilaminectomián átesett kutyát vizsgáló tanulmányban a műtét után profilaktikusan adott antibiotikum nem csökkentette szignifikánsan a SSI előfordulását. [17] Ezek az adatok összhangban vannak azzal az általános sebészeti alapelvvel, hogy komplikációmentes, tiszta gerincsebészeti műtét után az elhúzódó profilaktikus antibiotikum kezelés rutinszerű alkalmazása általában nem indokolt (nem kell műtét után antibiotikumot adni a betegnek).

 

Progresszív myelomalacia

A progresszív myelomalacia (PMM) az akut thoracolumbalis IVDE egyik legsúlyosabb szövődménye. A gerincvelő haemorrhagiás-necroticus károsodása az eredeti sérülési területről cranialis és caudalis irányba tovább terjedhet. Emiatt a műtét utáni neurológiai állapot romolhat. A kockázat elsősorban a legsúlyosabb, mély fájdalomérzetüket elvesztett paraplegiás (hátulsó végtag bénulás) kutyákban jelentős. Módosított Frankel skála szerinti besorolást figyelembe véve a Grade I-II csoportba tartozó betegeknél a PMM kialakulásának esélye 0%. Grade III esetében 0.6 %, Grade IV esetében pedig 2.7 % az esély a myelomalacia kialakulásának. Grade V csoportba tartozó betegek esetén ez 14.5%. [18] Egy másik tanulmány kimutatta, hogy Grade V csoportba tartozó francia bulldogok esetében ez a százalékos esély jóval magasabb (33%), mint tacskók esetében. [19] Főleg, ha lumbalis (ágyéki) gerincszakaszon alakult ki súlyos kompresszióval járó porckorongsérv.

A klinikai tünetek között szerepelhet a hátulsó végtagi reflexek elvesztése (areflexia vagy hyporeflexia), a korábban spasticus paraplegia flacciddá válása (végtagok izomtónusa csökken), az abdominalis izomtónus elvesztése (lógó has), a cutaneus trunci reflex caudalis határának cranialis irányú eltolódása, később az elüső végtagok érintettsége és végül légzési elégtelenség is. [3,20,18,19]

 

Recidíva

A Hansen I porckorongsérv degeneratív folyamat, amely rendszerint nem egyetlen porckorongot érint. Egy sikeresen megoperált kutyának ezért később egy másik intervertebralis discusnál is kialakulhat extrusiója. Ezt fontos elkülöníteni az operált discus korai re-extrusiójától. A recidíva tehát nem feltétlenül az első műtét sikertelensége, gyakran egy másik, már eleve degenerációra hajlamos porckorong új betegsége. [3,16, 21, 22, 23]

 

Hosszú távú funkcionális szövődmények

A sikeres járásképesség-visszatérés nem feltétlenül jelent teljes neurológiai felépülést. Egyes kutyákban tartós proprioceptív ataxia, enyhe paresis, csökkent koordináció vagy hólyag- és bélsárkontinencia zavar maradhat vissza.

Egy 831 thoracolumbalis IVDE miatt hemilaminectomiával kezelt kutyát vizsgáltak egy tanulmányban. A vizsgálat kimutatta, hogy a műtét előtt megtartott mély fájdalomérzetű 620 kutya 97,7%-a vált ismét járóképessé. A DPP-negatív (mély fájdalomérzet nélküli)  211 kutya közül 52,1% vált járóképessé. A hosszú távú komplikációk között azonban vizelet- és bélsárinkontinenciát, tartós neurológiai deficitet és ritkán “öncsonkítást” (beidegzési zavar következtében kialakult fonákérzés miatt rágták a lábukat) is dokumentáltak. Az inkontinencia lényegesen gyakoribb volt azokban a betegekben, amelyek a műtét előtt paraplegiásak (tejes bénulás) voltak. [24]

Összességében a Hansen I discus extrusio dekompressziós műtéteinek komplikációs aránya megfelelő műtéti technika és perioperatív ellátás mellett alacsony. A korai posztoperatív neurológiai romlást azonban mindig komolyan kell venni, mert residualis kompresszió, korai re-extrusio vagy haematoma formájában kezelhető ok állhat mögötte.

Rehabilitáció és posztoperatív ápolás

A sikeres dekompresszió nem jelenti a kezelés végét. A műtétet követően a beteg megfelelő ápolása, analgesiája (fájdalomcsillapítás), hólyagmenedzsmentje és rehabilitációja (fizioterápia) alapvető fontosságú.

Nem járóképes beteg esetében megfelelően párnázott, puha fekhelyet kell biztosítani, rendszeresen változtatni kell a testhelyzetét, ellenőrizni kell a bőr és a végtagok állapotát. Ennek célja a decubitusok (felfekvések) vagy egyéb bőrproblémák elkerülése. A legtöbb beteg a műtétet követően vagy a konzervatív kezelés esetében nem járóképes (sokszor húzzák a hátulsó testfelüket, lábukat). Emiatt törekedni kell arra, hogy a beteg gerince minél többet legyen vízszintes helyzetben (talajjal párhuzamos) ugyanis ez a testtartás nagyban elősegíti a gerincmenti izmok regenerálódását amiatt, hogy a megfelelő, normális testtartás kialakítását próbáljuk elérni. A gravitáció hat ezekre az izmokra, amik ilyenkor különböző fokú izomunkát végeznek, hogy a testtartás megfelelő legyen (28. kép). Ezért az ilyen beteget minél többször kell kutyakocsiba tenni vagy valamilyen eszközzel (pl: törölközővel, sállal) a hátát a talajjal párhuzamosan tartani. (29. kép)

A rehabilitáció elengedhetetlen része az intenzív és komplex fizioterápia. Kiemelten fontos, hogy a fizioterápiát erre alkalmas, végzett kisállat (kutya) fizioterapeuta végezze. A fizioterápia során történik egy állapotfelmérés majd ezt követően egyedileg felállított terápiás tervet készítenek. Fontos, hogy tartsuk be a fizioterapeuta utasításait és az otthoni feladatokat is rendszeresen végezzük.  [25]

 

28. kép. A gravitációnak a hatása a gerincmenti izmokra sematikus ábrán. Forrás: Thomson CE, Hahn C. Veterinary Neuroanatomy: A Clinical Approach. Edinburgh: Elsevier Saunders; 2012.

Prognózis

A Hansen I extrusio prognózisát elsősorban a gerincvelő-sérülés/károsodás súlyossága határozza meg.

Járó és enyhén paretikus kutyák prognózisa általában kiváló. Nem járó, de mély fájdalomérzettel rendelkező kutyák műtéti kezelés után szintén nagy arányban visszanyerik önálló járásképességüket. A rendelkezésre álló szakirodalmi adatok és a saját tapasztalatok alapján egyértelmű a sebészi kezelés kedvezőbb eredménye, különösen a súlyosabb neurológiai tüneteket mutató betegeknél. [7]

A prognózis a mély fájdalomérzet elvesztésekor jelentősen romlik, de ez sem jelenti automatikusan a felépülés lehetetlenségét. Korábban az volt a javaslat, hogy akut bénulásos tünetek esetén 24 órán belül meg kell operálni a beteget, mert az idő múlásával a gyógyulás esélye egyre rosszabb. Ezt már nem kell ilyen szigorúan kezelni, de természetesen ha minél később kerül sor a műtétre annál rosszabbak a gyógyulási esélyek.  Egy 2023-as prospektív vizsgálatban 36 kutyát kezeltek hemilaminectomiával, amelyek legalább 96 órája, (4–60 napja) vesztették el a mély fájdalomérzetüket. A betegek 47,2%-a visszanyerte a funkcionális járásképességet és a nociceptiót. További betegek nociceptio visszatérése nélkül is elértek bizonyos funkcionális motoros felépülést. [26]

Ez nem jelenti azt, hogy a műtéti időzítés jelentéktelen, vagy hogy súlyos betegek kezelését indokolt halasztani. Azt jelenti, hogy a DPP-hiány időtartamát önmagában nem helyes olyan merev határértékként használni, amely után a sebészi kezelés automatikusan reménytelennek minősül. A funkcionális eredményt ráadásul nem kizárólag a járásképesség alapján kell megítélni. A hólyag- és bélsárkontinencia, a fájdalom, a koordináció, a beteg önállósága és életminősége legalább ilyen fontos szempontok.

A 2022-es ACVIM-konszenzusban összesített szakirodalmi adatok alapján a konzervatív és műtéti kezelést követő sikeres funkcionális felépülés aránya a neurológiai állapot súlyosságától függően az alábbiak szerint alakul [3].

Neurológiai állapot Konzervatív kezelés Konz. Műtéti kezelés Műtét
Frankel 1–2: fájdalom, járóképes paraparesis 80% 98,5%
Frankel 3: nem járóképes paraparesis 81% 93%
Frankel 4: paraplegia, mély fájdalomérzet megtartott 60% 93%
Frankel 5: paraplegia, mély fájdalomérzet hiányzik 21% 61%
Konz. = konzervatív kezelés; Műtét = műtéti kezelés.

A járóképes, kizárólag gerincfájdalmat vagy enyhe paraparesist mutató kutyák konzervatív kezeléssel is nagy arányban javulnak. Ugyanakkor a konzervatív kezelés után a tünetek kiújulásának aránya a különböző vizsgálatokban 15–66% között változott, míg a műtéti dekompresszióval kezelt betegekben a recidíva (kiújjúlás)  kockázata általában alacsonyabb.

A nem járóképes paraparesisben szenvedő kutyák esetében a műtéti kezelés nagyobb valószínűséggel biztosít gyorsabb és teljesebb funkcionális felépülést. A megtartott mély fájdalomérzettel rendelkező paraplegiás (teljesen béna) betegek műtéti prognózisa szintén kedvező, míg konzervatív kezelés mellett a felépülés gyakran lassabb vagy kevésbé teljes.

A mély fájdalomérzetüket elvesztett betegek prognózisa lényegesen kedvezőtlenebb. Műtéti dekompresszióval a kutyák megközelítőleg 61%-ában érhető el járóképesség-visszatérés, míg konzervatív kezelés mellett ez az arány körülbelül 21% vagy jóval kevesebb. Ebben a betegcsoportban a progresszív myelomalacia kialakulásának kockázata is jelentősen magasabb. A mély fájdalomérzet elvesztése óta eltelt időt hagyományosan fontos prognosztikai tényezőnek tekintették, azonban a rendelkezésre álló vizsgálatok alapján nem határozható meg olyan egyértelmű időhatár, amely után a műtéti kezelés már biztosan eredménytelen lenne.

Ezekből az adatokból látható, hogy egy teljesen béna, mély fájdalomérzettel nem rendelkező beteg esetén akár műtét nélkül is lehet javulás (általában nem teljes), de csak minimális eséllyel. Tehát azzal a döntéssel, hogy nem operálunk meg egy teljesen béna, mély fájdalomérzet kiesett beteget, azzal jelentősen csökkentjük a gyógyulásra való esélyeket és lehetőséget biztosítunk a gerincvelő károsodás további romlásának is.

Hansen I discus extrusio macskákban

Macskában az intervertebralis discusbetegséget sokáig ritka kórképnek tekintették. A korszerű képalkotás elterjedésével azonban egyre több klinikai esetet ismertek fel, és ma már egyértelmű, hogy a betegség macskában is előfordul, bár gyakorisága továbbra is lényegesen kisebb, mint kutyában. [27,28] A klinikai megjelenés alapvetően hasonló. Az elváltozás lokalizációjától és súlyosságától függően gerincfájdalom, proprioceptív ataxia, paraparesis, paraplegia és vizeletürítési zavar alakulhat ki. A diagnosztika alapelvei szintén hasonlóak, és megfelelő képalkotás, elsősorban MRI, megfelelő esetben CT, központi szerepet tölt be. Macskában a Hansen I jellegű IVDE prognózisa megfelelő kezelés mellett gyakran kedvező, de a kutyában alkalmazott pontos prognosztikai százalékokat nem lehet automatikusan macskára vonatkoztatni.

Felhasznált irodalom

  1. Brown EA, Dickinson PJ, Mansour T, Sturges BK, Aguilar M, Young AE, et al. FGF4 retrogene on CFA12 is responsible for chondrodystrophy and intervertebral disc disease in dogs. Proc Natl Acad Sci U S A. 2017;114(43):11476–11481. doi:10.1073/pnas.1709082114.
  2. da Costa RC, De Decker S, Lewis MJ, Volk H; Canine Spinal Cord Injury Consortium. Diagnostic imaging in intervertebral disc disease. Front Vet Sci. 2020;7:588338. doi:10.3389/fvets.2020.588338.
  3. Olby NJ, Moore SA, Brisson B, Fenn J, Flegel T, Kortz G, Lewis M, Tipold A. ACVIM consensus statement on diagnosis and management of acute canine thoracolumbar intervertebral disc extrusion. J Vet Intern Med. 2022;36(5):1570–1596. doi:10.1111/jvim.16480.
  4. Moore SA, Tipold A, Olby NJ, Stein V, Granger N. Current approaches to the management of acute thoracolumbar disc extrusion in dogs. Front Vet Sci. 2020;7:610. doi:10.3389/fvets.2020.00610.
  5. Batcher K, Dickinson P, Giuffrida M, Sturges B, Vernau K, Knipe M, et al. Phenotypic effects of FGF4 retrogenes on intervertebral disc disease in dogs. Genes (Basel). 2019;10(6):435. doi:10.3390/genes10060435.
  6. Bubenik LJ, Hosgood G. Urinary tract infection in dogs with thoracolumbar intervertebral disc herniation and urinary bladder dysfunction managed by manual expression, indwelling catheterization or intermittent catheterization. Vet Surg. 2008;37(8):791–800. doi:10.1111/j.1532-950X.2008.00452.x.
  7. Langerhuus L, Miles J. Proportion recovery and times to ambulation for non-ambulatory dogs with thoracolumbar disc extrusions treated with hemilaminectomy or conservative treatment: a systematic review and meta-analysis of case-series studies. Vet J. 2017;220:7–16. doi:10.1016/j.tvjl.2016.12.008.
  8. Svensson G, Simonsson USH, Danielsson F, Schwarz T. Residual spinal cord compression following hemilaminectomy and mini-hemilaminectomy in dogs: a prospective randomized study. Front Vet Sci. 2017;4:42. doi:10.3389/fvets.2017.00042.
  9. Takahashi F, Honnami A, Toki M, Dosaka A, Fujita Y, Hara Y, Yamaguchi S. Effect of durotomy in dogs with thoracolumbar disc herniation and without deep pain perception in the hind limbs. Vet Surg. 2020;49(5):860–869. doi:10.1111/vsu.13409.
  10. Downes CJ, Gemmill TJ, Gibbons SE, McKee WM. Postoperative symptomatic haematoma and pneumorrhachis in a dog with a thoracolumbar intervertebral disc extrusion. Aust Vet J. 2017;95.
  11. Huska JL, Gaitero L, Brisson BA, Nykamp S, Thomason J, Sears WC. Presence of residual material following mini-hemilaminectomy in dogs with thoracolumbar intervertebral disc extrusion. Can Vet J. 2014;55(10):975–980.
  12. Forterre F, Gorgas D, Dickomeit M, Jaggy A, Lang J, Spreng D. Incidence of spinal compressive lesions in chondrodystrophic dogs with abnormal recovery after hemilaminectomy for treatment of thoracolumbar disc disease: a prospective magnetic resonance imaging study. Vet Surg. 2010;39(2):165–172. doi:10.1111/j.1532-950X.2009.00633.x.
  13. Residual volume of extruded disc material and residual spinal cord compression measured on postoperative MRI do not predict neurological outcomes in dogs following decompressive surgery for thoracolumbar intervertebral disc extrusion. Vet Radiol Ultrasound. 2024.
  14. Hettlich BF, Fosgate GT, Levine JM, et al. Early reherniation of disk material in eleven dogs with surgically treated thoracolumbar intervertebral disk extrusion. Vet Surg. 2012;41. doi:10.1111/j.1532-950X.2011.00920.x.
  15. Forterre F, Konar M, Spreng D, Jaggy A, Lang J. Early recurrence of thoracolumbar intervertebral disc extrusion after surgical decompression: a report of three cases. Acta Vet Scand. 2010;52:10. doi:10.1186/1751-0147-52-10.
  16. Dyall BAR, Schmökel HG. Surgical site infection rate after hemilaminectomy and laminectomy in dogs without perioperative antibiotic therapy. Vet Comp Orthop Traumatol. 2018;31(3):202–213. doi:10.1055/s-0038-1639365.
  17. Postoperative prophylactic antibiotics were not associated with decreased surgical site infections following hemilaminectomy in dogs: a retrospective study. J Am Vet Med Assoc. 2025. doi:10.2460/javma.24.10.0677.
  18. Balducci F, Canal S, Contiero B, Bernardini M. Prevalence and risk factors for presumptive ascending/descending myelomalacia in dogs after thoracolumbar intervertebral disk herniation. J Vet Intern Med. 2017;31(2):498–504. doi:10.1111/jvim.14656.
  19. Castel A, Olby NJ, Ru H, Mariani CL, Muñana KR, Early PJ. Risk factors associated with progressive myelomalacia in dogs with complete sensorimotor loss following intervertebral disc extrusion: a retrospective case-control study. BMC Vet Res. 2019;15:433. doi:10.1186/s12917-019-2186-0.
  20. Donoghue E, Mankin J, Jeffery N. Case-control investigation of association of clinician-determined variables with progressive myelomalacia after acute thoracolumbar disc extrusion in dogs. J Vet Intern Med. 2025;39(4):e70180. doi:10.1111/jvim.70180.
  21. Pontikaki AE, Pavlidou K, Polizopoulou Z, Savvas I, Kazakos G. Prophylactic effect of fenestration on the recurrence of thoracolumbar intervertebral disc disease in dogs. Animals (Basel). 2022;12(19):2601. doi:10.3390/ani12192601.
  22. Berthomé C, Castel A, Malenfant RC, Juette T, Gagnon D. Recurrence of cervical intervertebral disc extrusion in 55 dogs after surgical decompression with or without prophylactic fenestration. Vet Surg. 2025;54(6):1062–1072. doi:10.1111/vsu.14303.
  23. Aikawa T, Fujita H, Shibata M, Takahashi T. Recurrent thoracolumbar intervertebral disc extrusion after hemilaminectomy and concomitant prophylactic fenestration in 662 chondrodystrophic dogs. Vet Surg. 2012;41(3):381–390. doi:10.1111/j.1532-950X.2012.00970.x.
  24. Aikawa T, Fujita H, Kanazono S, Shibata M, Yoshigae Y. Long-term neurologic outcome of hemilaminectomy and disk fenestration for treatment of dogs with thoracolumbar intervertebral disk herniation: 831 cases (2000–2007). J Am Vet Med Assoc. 2012;241(12):1617–1626. doi:10.2460/javma.241.12.1617.
  25. Zidan N, Sims C, Fenn J, Williams K, Griffith E, Early PJ, et al. A randomized, blinded, prospective clinical trial of postoperative rehabilitation in dogs after surgical decompression of acute thoracolumbar intervertebral disc herniation. J Vet Intern Med. 2018;32(3):1133–1144. doi:10.1111/jvim.15086.
  26. Ripplinger A, et al. Functional outcome in dogs undergoing hemilaminectomy for thoracolumbar disc extrusion but without nociception >96 h: a prospective study. Vet J. 2023;292:105951. doi:10.1016/j.tvjl.2023.105951.
  27. Amey JA, Liatis T, Cherubini GB, De Decker S, Foreman MH. Outcomes of surgically and conservatively managed thoracolumbar and lumbosacral intervertebral disc herniations in cats. J Vet Intern Med. 2024;38(1):247–257. doi:10.1111/jvim.16950.
  28. Ebeling R, Lorenz N, Zablotski Y, Meyer-Lindenberg A, Kornmayer M. Feline intervertebral disc disease: a systematic review and meta-analysis. J Feline Med Surg. 2025;27(12):1098612X251385878. doi:10.1177/1098612X251385878.